Egyenlő vagy Egyedi? A testvérféltékenység

Azért szerettünk volna testvért Máthénak, hogy megérezhessék milyen a testvéri szeretet, és majdan egymás támaszai lehessenek felnőttként. Azonban amint az ikrek – Máthé testvérei – pár hónaposan képesek voltak a helyváltoztatásra és hozzáértek valamihez ami az övé volt kitört a háború. Ahogy nőttek egyre több lett a veszekedés. Teljesen felkészületlenül ért a gyermekeim viaskodása. Hiába láttam a saját testvéreimet  évekig marakodni mivel sokkal idősebb voltam náluk ebből kimaradtam. Saját tapasztalatom nem volt és nem láttam a szüleimtől sem használható mintát az ilyen helyzetek megoldásásra. Így aztán úgy éreztem szülőként teljes kudarcot vallottam ezen a téren. Miért marják egymást? Miért kérdezgeti Máthé minek kellett még testvér? Miért akarnak széttépni engem: velem legyél, rám figyelj, nekem ad először, engem vegyél fel, nekem olvass először mesét és még sorolhatnám.

A testvérféltékenység nem más, mint harc a túlélésért

Azt figyeltem meg, hogy ezek a rémes helyzetek mindig akkor alakulnak ki nálunk, amikor a túlélésük veszélyben van, vagyis az energia szintjük alacsony pl éhesek, fáradtak, unatkoznak, vagy valami érzelmi stressz érte őket a nap folyamán, illetve ha a családban lévő vélt pozíciójukat veszélyben érzik. Így azt gondolom a testvérféltékenység gyökere a gyermek mély vágya arra, hogy a szülők csak őt szeressék, csak rá figyeljenek. Mivel a gyermek a szülőktől függ, így túlélését is a szülők biztosítják: fizikai szinten pl élelem, ruházat, lakhatás, érzelmi szinten pl önidentitás kialakítása, helyes önértékelés felépítése, vagy hogy különlegesnek érezze magát a gyermek. Ezért fontos, hogy a gyermekek szüleiket az „ujjuk köré csavarják”, minél jobban sikerült annál biztosabbnak vélik a túlélésüket és a fejlődésüket fizikai, érzelmi és szellemi szinten egyaránt. Ezért egy testvér puszta léte is azt feltételezi mindenből kevesebb jut nekem, kevesebb idő a szülőkkel, kevesebb figyelem, kevesebb a bibik ápolására, a fájdalmak megbeszélésére, kevesebb segítség, vagy akár kevesebb élelem. Ezért van az hogy a gyermekek mindent megtesznek hogy elsők legyenek vagy a legjobbak valamiben és azért mozgósítják erőiket hogy a legtöbb vagy legjobb jusson nekik. Egyszerűen a természetes kiválasztódás törvénye miatt ahol a fittebb, aki jobban tud a körülményekhez alkalmazkodni az a túlélő. Ezek ösztön szinten vannak jelen, a gyermekek nem tudatosan akarnak rosszat a testvérüknek, nem tudatosan versenyeznek egymással.

Mi vezet hát el a testvérek összefogásához?

Amikor valamelyik gyermekünknek születésnapja volt akkor a másik kettő is mindig kapott ajándékot, nehogy a többiek rosszul érezzék magukat. Egy idő után azonban elkezdtek panaszkodni én miért kaptam kisebb ajándékot mint az akkori szülinapos ünnepelt. Én még ezt és ezt szeretném megkapni ahhoz, hogy jól érezzem magam. Ez volt az a pont amikor rájöttem hiábavaló megpróbálni a gyermekeinket egyenlő módon kezelni. Valaki mindig valamiből nagyobbat vagy többet fog akarni. Attól fogja magát elsőnek érezni a testvéri rangsorban, ha valamiből sikerült többet megszereznie mint a testvéreinek. Vagyis amikor megpróbáltunk egyenlően bánni velük az szinte mindig versengéshez vezetet. Ha törekedtünk az egyforma bánásmódra valahol biztos, hogy hibát vétettünk. Mintha patika mérleg lenne beléjük építve azonnal érzékelték ha kibillent ez a nagy pontosságú mérleg bárki oldalára bármilyen induri-pindurkával is. A kibillenést márcsak valami nagyobbal lehetett jóvátenni ha valaki egy puszit kapott, akkor kettővel, de ismét beállt az egyenlőtlenség és ez a végtelenségéig mehet így. Akkor mi lehet a megoldás?

Gyermekeink az őrületbe kergethetnek minket az egyenlőség iránti vágyukkal és gyanúsítgatásaikkal, őt jobban szereted, neki több palacsintát adtál, vele több időt töltesz, neki hosszabb mesét olvastál. Eleinte úgy éreztem ha valakinek pl zoknira van szüksége, mert kinőtte vagy kilyukadt akkor a többieknek is kell vennem. Így eljutottunk odáig, hogy volt akinek sokkal több zoknija lett mint a többieknek, mert neki lasabban nőtt a lába vagy lasabban nyűtte el. Rájöttem, mégha a fejem tetejére állok is akkor sem tudom egyenlővé tenni őket minden területen, és ezt igazából ők sem akarják.

Mindenki szeretne különleges lenni

Mégha úgy látszik is, hogy egyenlő bánásmódot akarnak gyermekeink valójában ez nem így van. Senki nem akar másokkal egyformán szeretve lenni. Egyszerűen azt akarják hallani és érezni, hogy mi a szüleik mennyire értékeljük és szeretjük őket. Ha ugyanúgy mint a többi testvért akkor nem érzik magukat különlegesnek, akkor semmiben sem mások mint a többiek. Ha egyenlőek, akkor kilátástalan a túlélés lehetősége. Ez úgy jelenik meg nincs bennem semmi különleges ami az alkalmazkodásomat elősegítené és így csakis a verseny biztosíthatja a túlélésemet. Egymáson akarnak felül kerekedni, amit a túlélés motivál. Egyre keményebbek lesznek egymáshoz, amit ha gyermekkorban nem állítunk meg akkor szokássá válhat és tovább folytatódik a munkahelyen, a baráti körben, a társadalomban, és akár a saját családjukban is.

Nehéz volt elhinnem és elfogadnom azt ahhoz, hogy a gyermekeim egyformán fontosnak és különlegesnek érezzék magukat egyenlőtlenül kell velük bánni, vagyis mindenkivel a saját szükségletei alapján. Ez az egy gyermekes családokra is vonatkozik. Ezeknek a gyermekeknek is szükségük van arra hogy egyedinek és megismételhetetlennek tartsák őket a szüleik és ezt tudomásukra is hozzák. A testvéreknek azt mondani egyformán szeretlek titeket nem fejezi azt ki a gyermekek számára: Azért szeretlek ami te vagy. Ők tudják hogy nem egyformák.

Minden gyermekünkben meg kell találnunk, ami csak rájuk jellemző és ezt visszajelezni feléjük. Nálunk Ádinak a humor, Zorkának a nőiesség és szépség, Máthénak az érdeklődése a természet és a természetfeletti iránt. Minden gyermekünk egyediségét kell értékelnünk, nem azt kell néznünk hogy megvan-e benne az amiért mi szeretni tudnánk. Így elérhetjük azt hogy mindegyikük elsőnek érezze magát. Gyakran megszoktam köszönni a gyermekeimnek, hogy engem választottak a mamijuknak, elmondom mekorra megtiszteltetés ez számomra és örülök hogy segítségükre lehetek az útjukon. Valamint azt hogy ő az én egyetlen Ádim, Zorkám, Máthém a világon, senki más nincs hozzáfogható és senki el nem foglalhatja a szívemben az ő helyét, mert nincs több ilyen vicces Ádim (beszúrom ami rájuk jellemző pl Ádinál a humort). Azok a csillogó szemek ás ölelésre lendülő karok mindent elárulnak.

Tovább erősíti bennük az egyediség érzését, ha gyermekeink egyedi érzelmi szükségleteit az elsődleges szeretetnyelvükön (fizikai érintés, elismerő szavak, minőségi idő, szívességek, ajándékozás, bővebben a februári számban olvashattok) is kifejezzük.

Zorka panaszkodott:

– Máthéval több időt töltesz, én is akarok csak veled lenni egyedül.

– Én azt vettem észre – feleltem -, hogy neked az jobban esik, abból jobban tudod, hogy szeretlek ha megdicsérlek vagy ha szívességeket teszek neked például elpakolom ruháidat, megfésülöm a hajad, mesét olvasok neked. Máthénak ezek nem annyira fontosak neki arra van szüksége, hogy velem lehessen egyedül. Mit szeretnél ha többet lennék veled egyedül vagy ha dicsérgetlek és elpakolom a ruháidat?

Nagyon figyelmesen hallgatott végig, majd azt mondta:

– Inkább olvass nekem sok mesét és pakold el a ruháimat.

Ahelyett hogy egyforma mennyiségű időt szánnánk rájuk annyit kell amennyire szükségük van pl a minőségi idős gyermeknek lehet hogy többre van szüksége. Bámulatos milyen türelmesen megvárják a sorukat a gyermekeim, ha azt mondon először szeretném befejezni ezt a tesóval utána tiéd vagyok  Hacsak azt mondom mindjárt, vagy várj egy kicsit, akkor egymás szavába vágnak és cibálnak engem.

Szóval a gyermekeknek nem arra van szüksége hogy egyformán kezeljük őket, mindenből egyformát kapjanak. Így egyforma mennyiségek helyet kapjanak annyit amennyire szükségük van. Amikor ennivalóról van szó, és megy panaszkodás hogy valaki többet kapott akkor azt szoktam kérdezi a pocó mit mond kér még többet? Gyakran nem a válaszuk. Sok időt és energiát és nem utolsósorban pénzt megspórolhatunk azzal ha nem vagyunk fairek.

Egyenlőség iránti mánia felszámolása

A legnagyobb kihívás számomra az volt hogyan távolítsam el a gyermekeink jól beidegződött mániáját az egyenlőségre, a mindenből ugyanannyit nekem is. Észrevettem, ha segítek nekik megérteni, hogy mire is van szükségük, mire vágynak és közben hangsúlyozom, hogy most csak rájuk figyelek akkor el tudják engedni ezt a mániát. Nálunk Ádám az aki leginkább mindent ugyanazt és pont ugyanannyit szeretne, mint a többiek.

– Ádám mit szeretnél reggelizni? – kérdezem.

– Máthé és Zorka mit kért? – kérdez vissza azonnal.

– Azt szeretném hallani te mit szeretnél.

– De Máthé mit kért? – kérdez tovább.

– Engem most az érdekel te mit szeretnél. Szendvicset vagy müzlit tejjel?

– Zorka melyiket kérte?

– Ádámom, hogy Máthé és Zorka mit kér azt majd velük beszélem meg. Most rád szeretnék csak figyelni.

– Akkor karikát tejjel kérek.

Ilyen tipusú beszélgetésünk naponta több is van. Következetesen és kitartóan kell velük dolgozni azon, hogy felismerjék szükségleteiket, felvállalják azokat majd hangot is adjanak neki, vagyis kérjenek.

A testvérféltékenységre és az abból kiinduló veszekedésekre nálunk a gyógyír az lett, ahelyett, hogy egyforma szeretet vallunk nekik pont úgy szeretlek mint a testvéredet, gyakran hangsúlyozzuk egyediségüket, és jól begyakoroltuk az elsődleges szeretet nyelveiket. Nagyon odafigyelek arra is, hogy az energiaszintjüket magasan tudjam tartani, ne legyenek éhesek és fáradtak. Valamint használom a megtanult energetikai módszereket, hogy átsegítsem őket az érzelmi megrázkódtatásaikon.

A testvérféltékenység pozitívumokat is előhozhat az egymás mellett élés irritációiból megtanulhatják hogyan kell magabiztosnak lenniük, hogyan védhetik meg magukat, milyen elvek mentén képesek kompromisszumokat kötni, és néha a másik sikereit látva keményebben dolgozhatnak, hogy ők is elérhessék ugyanazt.

Testvéreinkkel kapcsolatos gyermekkori tapasztalataink meghatározhatják azt is ahogyan cselekszünk, gondolkodunk vagy érzünk magunkkal kapcsolatban a mai napig. Szóval a mi gyermekeink önbecsülése és önérzete felnőtt korukra attól is függ, hogy a tesókkal milyen a kapcsolatuk. És ennek a kapcsolatnak az alakítását mi szülők végezzük. Nekünk kell őket segíteni abban hogyan figyeljenek egymásra, hogyan tiszteljék egymást, hogyan találjanak megoldást arra hogy a külünbségeiket kezelni tudják. Következésképpen ahogy a szülők bánnak a gyermekeikkel az vagy erősíti a testvérek összefogást vagy kiélesíti a versenyt közöttük.

A szülőknek ezért nagyon kemény feladat minden gyermeküknek megmutatni és éreztetni vele, hogy biztonságban van, a szükségletei testi-, érzelmi-, és szellemi síkon egyaránt kielégíttetnek, valamint rámutatni az ő egyediségére, különlegességére. És ezután csak reménykedhet a szülő, hogy egyszer majd a gyermekei az öröm és a támogatás forrásai lesznek egymás számára.

Az írás Adele Faber és Elaine Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül című könyve felhasználásával készült.

Szólj hozzá!