Szoktam hallani szülőket sopánkodni mennyire nehéz gyermeket nevelni. Belegondáltál már abba mennyire nehéz gyermeknek lenni? A felnőttek – akiket hatalmas óriásnak érzékelsz -állandóan beleszólnak abba amit csinálsz, mindig mindent jobban tudnak nálad, eldöntik mit kell megtanulnod, hogyan kell viselkedned, mikor kell aludnod menni, mikor kell enned, és azt is jobban tudják mi a jó neked, állandóan kontroll alatt tartanak. A gyermekeim nagyon szeretik a mozdonyos meséket, sokat olvassuk ezeket. A napokban az jutott eszembe róla, hogy a vasút pont olyan mint amit a gyermekeinkkel nevelés címén teszünk. A gyermekek a mozdonyok a szülők a masiniszták, akik vezetik a mozdonyokat. A társadalom pedig jól kijelöli a szülőknek a sínpályát és az állomásokat, amelyen haladnia kell a mozdony gyermekeknek, óvoda, általános iskola, érettségi, kötelező védőoltások, teljesítmény és viselkedési elvárások, és a mindenekfelett álló engedelmesség. Végül is a szülő is és a társadalom is engedelmes, szófogadó gyermekeket, és majdan felnőtteket szeretne. Azokkal nincs baj és gond. A gyermeknek ebben a játékban nem sok döntési lehetősége van. Azonban ha nem dönthet az életéről, akkor hatalma sincs felette és ha nincs hatalma, akkor dühös lesz, de nagyon.
A gyermek önállóan még nem tud élni, szüksége van arra, hogy a szülei legalább a fizikai szükségleteit kielégítsék. Ezért bármit rá lehet kényszeríteni, arra taníthatod, amire csak akarod. Így ha szerinted jól viselkedik akkor jutalmazod, ha rosszul bünteted ez jelenleg a legáltalánosabb nevelési forma. A túlélés miatt a gyermek egy darabig teszi, amit vársz tőle, persze próbál védekezni hiszti, dac, és lázadás formájában. És ezekkel mit csinálunk? Megtörjük az ellenállását. Így szerintem a gyermekek kondícionálása, az élet bármelyik területén legyen is az a legelkeserítőbb dolog. A legtöbb felnőtt (szülő és nevelő) célja, hogy a gyermekeket olyanná formálják, hogy később jól illeszkedjen a társadalomba. Az oka pedig attól való félelem, hogy lázadó lesz és kezelhetetlen. Vagyis nem fog fejet hajtva bármit elfogadni, amit mondanak neki vagy tesznek vele. Mindenki csak engedelmes embereket szeretne maga körül. A szülők is az engedelmes gyermeket szeretik, így egyszerűbbnek vélik a nevelést és azt remélik, hogy majd jobban boldogul az életben. Ez azonban nem viszi előbbre sem az egyént sem pedig a társadalmat, ebből nincs fejlődés. Gondold végig a történelmet és a tudományokat mindig is a lázadók voltak a fejlődés éllovasai, akik valami mást állítottak mint ami az általánosan elfogadott volt, pl azt hogy a Föld kerek.
Támogasd saját igazának keresésében
Az embernek és így a gyermeknek is alapvető joga, hogy önmaga lehessen, hogy kibontakozzhasson. Így nem azért vagyunk, hogy bármire is megtanítsuk a gyermekeket, azért vagyunk hogy támogassuk őt a saját útján a megismerésben. A pohár félig üres vagy félig teli, melyiket látod benne? Megalkotjuk róla a saját igazságunkat majd gyermekeinket ezekre alapozva tanítjuk. Egyikünk arra, hogy a pohár félig teli a másikunk arra, hogy a pohár félig üres. Kinek van igaza? Mindenkinek, mert az az ő saját maga megtapasztalása. A gyermeknek is megkellene adni a jogot, hogy megalkossa erről a pohárról a saját igazságát. Mert ő lehet, hogy azt velünk ellentétben telinek véli és neki is igaza van! Ha a régi rendszert követjük akkor ráerőltetjük a saját tudatunk igazságait, elveit, berögződéseit gyermekeinkre. Csak azt kellene megmutatni, hogyan lehet keresni, a kérdezést, a kutatást, a kísérletezést kell megtanítani nekik. A többit rájuk kell bízni. Nyugaton már vannak olyan kísérleti iskolák, ahol csak akkor tanítanak egy tantárgyat a gyermeknek ha azt ő kéri, de akkor beleadnak apait-anyait de a gyermek is a tanulásba. Meglepő módon többet tudnak ezek a tanulók, mint társaik akik a hagyományos tanterv alapján tanulnak.
Ezért nagyon fontos, hogy visszaadjuk gyermekeink kezébe a döntést az életük fölött! Ez az ő élete, neki kell döntéseket hozni nem hozhatod meg helyette. Információkat adhatsz, ami segíti a döntésben, de ne minősítsd azt. Elmondhatod, te mit tennél ebben a helyzetben, de nyométékosan jelentsd ki hogy ő tudja neki mi a legjobb. Nem fog mindig helyesen dönteni, és fog rosszat is tenni, esetleg ki is siklik, tévútra is tévedhet. De ez része a fejlődésnek, ezért ezektől a botlásoktól nem szabad megmenteni a gyermekeket. Például ha megajándékoztad gyermekedet egy játékkal az már az ő játéka, az ő felelőssége. Az hogy neked mennyi pénzedbe került megvenni azt és mennyit dolgoztál érte teljesen mellékes. A gyermekeink szeretnek a kádban üldögélni és játékaikat bevinni a vízbe. Ádi a távirányítós autóját választotta egyszer. Elmondtuk neki, hogy a víz nem fog neki jót tenni, és lehet hogy utána már nem fog működni, így is lett. Nagy volt a sírás-rívás, nehezen tudott megnyugodni. De a döntés az övé volt, hogy az autó megy-e kádba. Azóta megkérdezi melyik autót vigye be a vízbe. Kísérletezhetett volna valami olcsóbb játékkal is, de megérte a leckét.
Bevallom nagyon fájdalmas nézni szülőként, hogy a gyermekem nem helyesen döntött és rosszat tett. Sőt nehéz szívvel élem meg én is az ő fájdalmukat, pl Ádi fájdalmát autójának tönkremenetele miatt. Nagyon sok vívódással jár, nem odaugrani és elkapni, nem felfogni az esést, nem kiragadni az általam veszélyesnek ítélt helyzetből, nem megtiltani valamit ami az én értékrendemmel összeegyeztethetetlen, nem megmenteni a fizikai és lelki fájdalmaktól. Mégis érzésem szerint aki soha nem tesz rosszat, és soha nem téved el az a jót sem tudja majd értékelni.
Ezért kell hogy legyen bátorságunk megengedni nekik, hogy önmaguk lehessenek és döntsenek az életükről. Támogatom a gyermekeimet abban, hogy maguknak fedezzék fel a világot, hogy bele vágjanak olyan dologba, aminek még nem látják a végét. Ehhez a biztonságos feltételeket együtt teremtjük meg. Még vannak félelmeim és ezek be is kapcsolnak, de már egyre ritkábban, ahogy dolgozom magamon. Biztatom őket. Megdícsérem, ha valami újat próbáltak ki. Nagyon szeretik, amikor azt mondom: Ezt nevezem én bátorságnak. És így mernek kockázatot vállalni és kipróbálni olyan dolgokat, amik komfortzónájukon kívül esnek. Egészen kicsi dolgokra gondolok, pl. egy új étel megkóstolása vagy amikor a tanmedencéből átmerészkedik az ismeretlen mélyvízbe. Ádi nagyon válogatós az ételekben, és teljesen elutasította, hogy bármit megkóstoljon aminek nem tetszik a kinézete. Időnként már boldogan számol be róla, hogy megkóstolt valamilyen ételt az oviban. Felfedezte magának a krumplis tésztát. Mami te tudtad, hogy ez ilyen finom? Igen én tudtam, de ez az én igazságom volt. Akkor vált Ádi igazságává is amikor felfedezte azt magának. Ha kényszerítettem volna, hogy kóstolja meg vagy bármi másra, soha meg nem tette volna. Máthé olyan 2-3 éves lehetet, amikor először voltunk strandon. A gyerek medencébe 3 lépcső vezetett le, kb 1 óráig tartott mire bejött a medencébe azon a három lépcsőn. Amíg megalkotta róla a saját igazságát, és ő biztonságosnak ítélte meg mind a három lépcsőn lemenni. Így tudnak fejlődni, ha mindig ugyanazt a biztoságos, ismert dolgot csinálják nem jutnak előre. Támogatni és bátorítani kell őket, de kényszeríteni nem lehet. Ha csak sétálni engedjük őket, hogyan tanuljanak meg futni? Ezért segítenünk kell gyermekeinknek elég erőssé válni ahhoz, hogy merjenek kételkedni mindazzal szemben, amiben a körülötte élők hisznek, beleértve a szüleiket is. Támogassuk őket abban, hogy mindig ragaszkodjonak a dolgok saját maguk általi megismeréséhez. Amit meg is tesznek, amikor nem engedik meg, hogy segítsünk nekik ebben-abban. Nem taníthatjuk meg senkinek, mi az igazság, mert azt nem lehet megtanítani, mindenkinek magának kell rátalálnia. Ha megmondjuk neki mit tegyen akkor nem önmagát valósítja meg hanem minket.
Ahelyett, hogy kész sínpályára állítjuk inkább segítsük kifejlődni benne azt a képességet amivel született, mégha az nem is az amit mi szeretnénk. Hadd legyen önmaga, abban tud majd nagyot alkotni egy ráerőltetett szakmában és életstílusban nem. Mindig legyen a gyermeknek választási lehetősége, és ezt már csecsemő korban el lehet kezdeni pl mutassunk neki két pelenkát, vagy ruhácskát meg fogja mutatni melyiket szeretné. A legtöbb családban konfliktus forrása, hogy a gyermekek nem segítenek a házimunkában. De vajon kaptak választási lehetőséget, hogy melyiket végezné el szívesebben? Ha ő vállalja fel, akkor el is fogja végezni. A gyermekeinknek van egy kisállata, nagyon akarták, de nem gondozták. Amikor elegem lett belőle, elmondtam nekik, hogy ez így nekem nem jó. Ez az ő állatuk és övék a felelősség is. Mit tegyünk, hogy mindenkinek jó legyen beleértve az állatkát is? Hárman megbeszélték segítség nélkül(8 és két 5 éves), hogy a hét melyik napján ki fogja gondozni Rágcsit. Máthé leírta a beosztást, kitették a hűtőszekrényre már csak annyit kell kérdeznem Hogy van ma Rágcsi? Már mennek is nézni ki aznap a felelős, és elvégzik amit kell.
Engedd tapasztalatot szerezni
Amikor a gyermekben megfogalmazódik, hogy szeretne valamit megtenni, akkor szerintem készen áll rá, még akkor is ha mi a félelmeink miatt nem gondoljuk, hogy képes rá a gyermek vagy elég érett hozzá. Mégis engednünk kell, hogy megtapasztalhassa, amit szeretne. Ehhez kell biztonságos körülményeket teremtenünk, megbeszélni, hogy milyen feltételek mellett lehet. A gyermekeink felügyelet nélkül 2 éves koruk óta ollóznak, késeznek, 4-5 éves koruk óta vasalnak, konnektorba ki-bedugják a villásdugót, és Máthé 8 évesen gyufát majd gyertyát gyújt és füvet nyír egyedül. Mindig megbeszéltük előre hogyan érzem biztonságosnak azt amit éppen megtenni szeretnének. Ezeket a feltételeket elfogadják, de olyan is volt amikor nem. Bár én is meglepődtem az ő ötletükön, ami még biztonságosabb is volt mint az enyém. Ahogy ügyesedtek úgy csökkent a biztonsági fokozat amíg eljutottak az önállósághoz.
Rendkívüli bártorságra van szükséged
A szülők alapvető félelme érthető, mert mi van ha gyermekük olyan irányba fordul ami nekik egyáltalán nem tetszik az által, hogy a felelősséget és a döntést a kezébe adják. Vagy esetleg a szülő még nem találja felkészültnek egy feladat elvégzésére gyermekét. Sajnos ez a szülő problémája nem a gyermeké. Mégis a gyermeknek a saját életét kell élnie a saját maga által kialakított értékrendek szerint. Nem azért született, hogy a te érték és hit rendszerednek megfellejen, bár valószínűleg te ezt szeretnéd. Úgy gondolom a szülő feladata elfogadni gyermekét a saját értékrendjével együtt. Elismerem szülőként rendkívüli bátorságra van szükségem ahhoz, hogy ne avatkozzam bele gyermekeim életébe. Hogy ne tartsam állandó megfigyelés alatt őket és ne kérdezgessem folyamatosan: Mit csinálsz? Min gondolkozol? Jól vagy? Mit álmodtál? Milyen volt az iskola, óvoda? Mindenről tudni akarunk, úgy érezzük ha nem tartjuk kontroll alatt a dolgokat akkor baj lesz. Nem hagyhatom, hogy a saját félelmeim korlátozzák őket a felfedezésben, azokat megtartom magamnak majd dolgozom az elengedésükön. Arra kell tanítanunk, hogy saját legbensőbb vágyai szerint és ne mások (és ebbe a szülők is beletartoznak) elvárásai szerint élje az életét.
Ha engeded kibontakozni akkor azzá válik, amiért jött, megvalósíthatja az életcélját és abban nagyot fog alkotni. Egyébként azon a területen, ami nem az övé csak középszerűt tud majd felmutatni. Mindenki a maga területén ha az helyes neki zseni lehet, legyen az szakács, utcaseprű, sebész orvos, hídépítőmérnök, vagy bármi. Ezért abban segíts neki minden eszközöddel hogy azt érje el amit akar, ő pontosan tudja mi ez. Én mindig is gyermekorvos akartam lenni. A szüleim mindenáron azt akarták hogy szakmát tanuljak és ne gimnáziumba menjek általános iskola után. Az volt a félelmük, hogy gimnázium után nem lesz semmi a kezemben, amivel megkereshetem a kenyerem. Lett egy szakmám amit apukám imád, még egyetemet is el kellett végeznem belőle. Soha nem dolgoztam a szakmámban egy percet sem. A helyemet keresve elvégeztem másik két egyetemet is. És még mindig nem voltam boldog a munkámban és nem értettem, hogy más hogy tud annyira lelkes lenni abban amit csinál. És most közvetve rajtad – szülőn – keresztül gyógyítom a gyermekeket. Rájöttem, hogy a szülőket kell felemelni ahhoz hogy a gyermekek fizikailag és lelkileg egészségesek legyenek. Bár orvosi diplomám továbbra sincs. És ez a munka már megdobogtatja a szívem és tudok lelkesen akár órákat is beszélni arról, hogyan változtam én és ezzel hogyan teremtődött meg az a környezet amelyben a gyermekeim kivirágozhattak. Szóval figyeld mit mond gyermekként mi szeretne lenni, ő még tudja. Fel is írhatod, hogy emlékezni tudj rá amikor szakmát választ és tudj neki segíteni.
A szülő szeretné ha gyermeke boldog lenne, ez helyes cél, de a hozzáállásunk, a folyamat ahogy el szeretnénk juttani gyermekeinket ehhez a boldogsághoz az helytelen. A gyermek csak maga érheti el a boldogságot, senki nem adhatja ezt meg neki, sem a szülő, sem a társa, sem a gyermekei. Minden természeti törvénynek ellent mondana ez. A legtöbb amit tehetsz, hogy olyan légkört teremtesz ahol a boldogság kivirágozhat. Attól, hogy kierőszakoljuk belőle az érettségit vagy az egyetemet még nem lesz boldog. Az ember csak akkor lehet boldog, ha azzá válik amivé lennie kell. Úgy tudom elképzelni magamnak, hogy mindenkiben van egy mag. Ezt a magot ápolni kell, öntözni feltételnélküli szeretettel, beragyogni az elfogadás fényével, táplálni a lénye iránti tisztelettel. Akkor a mag ki tud fejlődni, de hiábavaló próbálkozás orchideát nevelni egy paradicsom magból. A növény (gyermek) és a kertész (szülő) is csalódott lesz, az előbbi mert nem tudott megfelelni az elvárásoknak az utóbbi pedig mert vágya nem teljesült. Ha a gyermekben paradicsom mag van, akkor a szülő feladata ezt a paradicsomot a maga teljességében kifejleszteni, támogatni őt ebben, de az már a paradicsom döntése, hogy hány levele lesz, hány darab virágot hozzon, ebből hány paradicsomot érleljen meg, és a piros szín melyik árnyalata legyen a színe.
Szóval engedd neki, hogy felfedezze magának az életet, hogyan működik a világ szerinte és legfőképpen döntéseket hozni. Gyakoroljon kicsi dolgokon, hogy amikor elkerül a szülői házból, ki a nagy betűs Életbe akkor ez ne mind egyszerre szakadjon rá.
Ez a cikk Osho: Gyermekek könyve című könyvének felhasználásával készült.